Szeged, Erzsébet-szobor

Erzsébet halálát követően – a gyászintézkedések sorában – Szegeden is felvetődött egy emlékhely létesítésének terve. Ennek egyik oka a város lakossága és az Erzsébet közötti első „személyes érintkezés” lehetett, hiszen az uralkodópár Szeged városát is felkereste 1857-es szemleútja során, két napos (május 24–25.) látogatás keretében.

Az elképzelés megvalósítására Back Bernát (1871–1953) üzletember – a Back Bernát és Fiai Szegedi Gőzmalma és Vízvezetéke cég társtulajdonosa – ajánlott fel jelentősebb pénzadományt, amelyhez a Szegedi Hiradó gyűjtése is csatlakozott. A kezdeményezés azonban megrekedt, s csak a Szegedi Képzőművészeti Egyesület ekkor már leköszönt elnökének, Stetzel Frigyesnek 1901. február 16-i indítványára került elő ismételten. Az eredeti elképzeléseikben csupán egy helyi közadakozásból megvalósított mellszobor elhelyezésének terve körvonalazódott. Az emlékművet a nemrég átnevezett újszegedi Erzsébet királyné ligetben (korábban Népkert) kívánták elhelyezni. Ennek megvalósítására felhívást intéztek a szegedi nőegyesületekhez széleskörű gyűjtésre kérve e testületeket. Ehhez mintaként szolgálhatott a budapesti emlékmű költségeinek fedezésére indított adománygyűjtés, amit szintén nőegyletek bonyolítottak le. Ennek egyik sikere a bécsi kapucinus kriptában, a királyné sírjánál létesített magyar Erzsébet-emlékhely volt. Az adakozás mértéke a tervezett büszt felállításához azonban továbbra sem bizonyult elegendőnek, még úgy sem, hogy a korábban összegyűlt adományokat is az egyesület rendelkezésére bocsátották.

A szegedi Erzsébet-emlékmű

 

A financiális nehézségek ellenére 1902-ben szobortanulmányok készítésére kérték fel Ligeti Miklóst, Telcs Edét és ifj. Vastag Györgyöt. A városi tanács vélhetően e kezdeményezés hatására egy egészalakos szobor emeléséről határozott. Ennek elkészítésével Lázár György (1851–1915) polgármester javaslatára Ligeti Miklóst (1871–1944) bízták meg. Az emlékhely koncepciójának módosulása miatt a szobor elhelyezésével kapcsolatos tervek is felülvizsgálatra szorultak. Végül a város egyik központi helyére, (az Erzsébet menyéről elnevezett) Stefánia-sétatérre, pontosabban annak a városi színházzal szemben található fásított területére esett a választás.

Az elkészült alkotás országos szinten is figyelmet keltett, melyre a Pesti Hirlap 1905. április 26-án megjelent számában is reflektáltak: „Elbűvölő bájjal ül a szépséges királyné egy márvány padon, csipkés magyar ruhában koronával a fején, üde szépsége teljes virulásában és miközben elmerengve alátekint, gyönyörű kezeit önfeledten ölében pihenteti s jobbjában legyezőt tart. Annyira szép ez a női alak, hogy rövid időn belül, ha szerte az országban megismerik, szerelmes lesz belé az egész Magyarország, mit ahogy szerető rajongással őrizzük emlékét ma is e hazában.”

A szegedi Erzsébet-emlékmű

Ligeti munkája Erzsébet szobrászati megjelenítésében a koronázási ruhás (alap)típus magyarországi relációban egyik legnagyobb szabású megvalósított emlékeként számon tartott alkotás, a bártfai Erzsébet szobor „párdarabjaként”. A két emlékmű intim hatást kelt, jellegükből fakadóan kissé melankolikus formában mutatják be Erzsébetet.

Az emlékmű leleplezésére 1907. szeptember 29-én került sor. Az esemény országos jelentőségét a politikai elit részéről megnyilvánuló érdeklődés is mutatta: több miniszter (közöttük Apponyi Albert), az országgyűlés két házának küldöttsége, törvényhatóságok képviselői vettek részt az eseményen. Az uralkodócsalád képviseletében Erzsébet unokájának, Auguszta (Mária Lujza) bajor hercegnőnek a férje (József Ágost főherceg, 1872–1962) jelent meg. Érkezéséről a helyi sajtó (Szeged és Vidéke, 1907.szeptember 29.) is beszámolt: „Avatják a szobrot és az érdeklődés előterében nem a királyné szobra van, nem maga az esemény, hogy egy asszony szobrot kap szegény városban, hanem az a tény, hogy az uralkodó helyett egy fiatal királyi herceg jön. A közkiváncsiság az ő személye felé fordul és a szoboralkotás tényénél, meg jelentőségénél sokkal inkább izgatja a kedélyeket, hogy lesz-e Gotterhalté, avagy sem és hogy kikhez miként szól majd a fiatal nagyur. Valóban: a halottaké az emlékezés, az élőké a hódolat és a tisztelet.”

Az emlékmű avatása

A pályaudvari fogadtatását kisebb botrány kísérte. Ennek elkerülésére a (rendezőség utasítására) a megérkező főherceget csak katonai tiszteletadásban részesítették a Haydn által komponált császári himnusz, a Gotterhalte elhangzásáig (mely állandó indulatokat generált, ahogyan az uralkodói színek használata is). A megye és a város civil küldöttei ezt követően csatlakoztak az ünneplőkhöz. A szobrot a bajor és a magyar nemzet színeiben pompázó, valamint a város címerére utaló lepel borította. Az ünnepélyes átadása Erdélyi Bélának – a szobor elkészítésében kiemelt szerepet játszó Képzőművészeti Egyesület tagjának – beszédével indult. Ezt az uralkodó képviseletében megjelent József Ágost főherceg szavai követték, majd – az átadás rituáléjának megszabott koreográfiája szerint – az emlékművet Lázár György polgármester vette át a szoborbizottságtól. Szónoklatában a kultikus beszéd egyik jellemző panele jelent meg: „…nemcsak a szobron, hanem a magyar nemzet történetének márványtábláin is aranybetükkel fogják tündökölve látni a mi Nagyasszonyunk nevét, tisztelettel, hódolattal hajoljanak meg mindig annak dicsőséges neve és emléke előtt, kit a nemzet örökké élő géniusza már életében a magyar haza védőszentjei sorába igtatott.”

A Szegedi Napló 1907. szeptember 29-én közölt műkritikája így méltatta Ligeti alkotását: „… a legraffináltabb müvészetismerőt is hódolatra készteti legendás hőse iránt. A mi ennél a szobornál elsősorban és legfőképpen megragad, a mi észt és szivet lebilincsel, megbüvöl, fölráz, lelkesít: az a királyné drámai egyénisége. Bizonyára van e varázsban egy csöpp annak a históriai nagy alaknak a delejes áramlatából is, aki martyrumának dicsőségével szinte magával ragadja a fantáziát…”

A szegedi Erzsébet-emlékmű

E hatáshoz az Erzsébetnek tulajdonított személyiségjegyek is hozzájárultak: „… a finom nőiesség, arisztokratikus nyugalom, merengő, kissé zárkózott kedély, könnyed és színes szellem, melynek mindazonáltal van egy éles karakterisztikonja: a születés kiváltsága révén természetéhez tartozó formaszerűség.”

Erzsébet szegedi emlékhelyének sorsa a több magyarországi szoborhoz hasonló módon alakult. 1950-ben a Lenin–Sztálin-emlékmű elhelyezése ürügyén távolították el Ligeti alkotását a többi sétatéren felállított szoborral együtt. Elszállítását követően a nyilvánosságtól valamelyest elzárt területen, a szegedi városháza udvarán került felállításra, majd az 1960-as években a szegedi Vármúzeum udvarára helyezték át. Rehabilitációja számos más emlékműhöz hasonlóan a rendszerváltás utáni évtizedben valósult meg, a Várkert rekonstrukciójának részeként. A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott (Szilveszter Lévay – Michael Kunze) Elisabeth című musical sikerét követően a szobrot 1997-ben – restaurálást követően – ismételten felavatták, bár nem a régi helyén, hanem a Belvárosi Hídhoz közelebb – a Szegedi Nemzeti Színház irányába tekintve – került felállításra.

Vér Eszter Virág