Kolozsvár

A történeti emlékezet szimbólumainak a hétköznapi élet számos területén való megjelenítése az 1900-as években vált gyakorlattá. Ezzel állandó jelleggel demonstrálhatták a közvetíteni kívánt üzeneteket a közvélemény célzott befolyásolása érdekében. E folyamatba illeszkedett a köztérelnevezésekkel való „ritualizált” ráhatás is. Ennek eredményeként a korábban alkalmazott technikáknál erőteljesebb hatást érhettek el. A szimbolikus térfoglalások e gyakorta használt eleme Erzsébet magyarországi kultuszában is igen kedvelt eljárásnak bizonyult: idővel emléke folyamatos ébrentartásának egyik legelterjedtebb eszközévé vált. Mindeközben számos esetben fonódott össze más, személyéhez kapcsolódó szimbolikus térfoglalási aktusokkal, így az Erzsébet-ligetek vagy fasorok telepítésével, valamint az emlékműállításokkal. Az ily módon útnak induló kezdeményezések – a névadók szándékainak megfelelően – egymás hatását folyamatosan (fel)erősíthették.

Kolozsvár városvezetésének rendezési terveiben az 1880-as évek elejétől szerepelt egy szerpentinút létesítése a Sétatér felőli oldalról a Fellegvárra. A terv a szükséges anyagi források hiányában azonban hosszú időn át megvalósítatlan maradt. 1898 tavaszán a városi szépítő-egylet ismételt megszervezése után az elnöki teendők ellátásával megbízott Haller Károly (1836–1911) újból kiemelt programként kezelte a Fellegvárra vezető sétaút kérdését.

Erzsébet 1898. szeptember 10-i halálát követően Darányi Ignác (1849–1927) földművelésügyi miniszter – 71.544. I. 1. számon kiadott – FM rendeletével fák ültetését szorgalmazta. A szépítő-egylet december 18-i ülésén Haller Károly elnöki indítványában ismételten a Fellegvárra tervezett sétaút kiépítése mellett érvelt. Ennek környezetét Erzsébet-fák telepítésével kívánta rendezni, valamint a létesített útvonalat Erzsébetről elnevezni. Javaslatában a terv kiemelt egységeként egy Erzsébet-emlékmű felállítása is szerepelt.

A miskolci Erzsébet-szobor másolata Kolozsváron 2012-ben

A szépítő-egylet városfejlesztési, illetve emlékmegőrzést célzó terveit az 1899. február 18-án ülésező városi közgyűlés is jóváhagyta. Utóbb – a városi pénztár korlátozott anyagi kereteinek ismeretében – azonban arra kérték a javaslattevő egyesületet, hogy programjuk megvalósításához adománygyűjtés lebonyolításával is járuljon hozzá. Ez végül a hölgybizottság közreműködésével valósult meg. A sétaút nyomvonalát érintő kisajátításokat, valamint az útépítést végző (a kolozsvári helyőrség századaiból felkért) műszaki katonák megbízását követően a tényleges munkálatok 1900. szeptember 17-én Knaute Emánuel főhadnagy irányításával kezdődtek meg. A tervek kidolgozását a városi mérnöki hivatal munkatársai (Póczy Mihály főmérnök és Tótiszer Ármin városi mérnök) végezték. A sziklafejtéshez szükséges dinamitos robbantások, illetve a tereprendezés elvégzése után 1900. november 29-én készültek el a szerpentinúttal, amelyen a későbbiekben további javításokat és bővítéseket végeztek.

A kolozsvári Erzsébet sétaút avatása 1900 novemberében. Képeslap, a Dunky fivérek kiadása, 1900 után

A sétaút egyik pihenőjében kialakítani tervezett Erzsébet-emlékhelyhez Bölöny Józsefné Stróbl Alajos (1856–1926) – az uralkodó által jóváhagyott minta alapján készült – Erzsébet büsztjének felajánlásával járult hozzá. Az építészeti részek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosítására Bölöny József (1850–1930) – a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa – jótékony előadást szervezett. Zichy Géza (1849–1924) Roland mester című műve végül csupán a költségek töredékét fedező, csekély, 360 Koronás adományt eredményezett. Az emlékmű építészeti keretét – amely padokat is magában foglalt – Pákey Lajos (1853–1921) tervezte. Kivitelezését a Tessitori–Curissatti cég végezte. A talapzaton az „Erzsébet királyné 1898” felirat volt olvasható. Stróbl mellszobra Erzsébetet a koronázás idején, magyar királynéi díszben jelenítette meg. A szobrász ezen alkotása Erzsébet egyik legnépszerűbb ábrázolása volt, amit márványba faragva vagy bronzba öntve számos helyen felállítottak. 1901. június 16-i avatási beszédében Haller Károly utalt a merénylet okozta felháborodásra, valamint az emlékállítás részeként megvalósuló kezdeményezésekre, továbbá Erzsébetnek a nemzeti emlékezetben betöltött szerepére: „Az a gyilkos tőr, mely a legnemesebb emberi lény életét oltotta ki, gyógyíthatatlan sebet ejtett a magyar nemzet szívén is. A nemzet még föl sem ocsudhatott a legmélyebb fájdalom lesújtó hatása alól, midőn mély sebének sajgására azonnal abban az áldozatkész törekvésben keresett enyhületet, hogy az angyalszívű Felséges Asszony áldott emlékezetét, nemes alakját és magasztos életét sokféleképpen örökítse meg; kegyeletének alkotásaiban háláját és veszteségen érzett fájdalmát maradandólag fejezze ki. Az ország hatalmas érczszobrot emel megdicsőült védőangyalának, Erzsébet királyné emlékének Budavár ormán; de ennél maradandóbb az az emlék, mely minden magyar szívében él, mely el nem porladhat és élni fog, míg magyar él! Magyarország minden városa és csaknem minden községe valamely maradandó alkotással örökíti meg a nagy királyné emlékét. Ezt kívánta tenni Kolozsvár közönsége is, midőn a megdicsőült Királyné nevére egy örök időkre szóló alkotást óhajtott létesíteni. […] S ha lehull a lepel, látni fogjuk Erzsébet királynénk érczalakját, mint a jóság és népszeretet királyasszonyi eszményképét, hogy az utókor, mely, ha nem is érezheti oly közvetlenűl, mint érezték a kortársak a nagy szív termékenyítő melegének áldását, szentelt örökség gyanánt vegye át és ápolja tovább a legnagyobb, a legjobb magyar királyné dicsőséggel teljes emlékezetét!”

Az emlékmű avatása

A leleplezést követően a Himnusz dallamai csendültek fel, majd Ditróy Nándor előadásában Felszegi Dezső Oltár a Fellegváron című költeményét hallhatták a megjelentek. Az átadás során Szvacsina Géza (1849–1917) polgármester a következő szavakkal méltatta az emlék megvalósításának, valamint Erzsébet magyar történelemben vállalt szerepének jelentőségét: „Századokká nőttek az egymás után tűnő évek, a míg végre az isteni gondviselés nemzetünket megáldotta Erzsébet királynéval. A mint rálépett Felséges Asszonyunk erre a sokat szenvedett magyar földre, égi mosolyával földerített egy nemzetet, boldoggá tett egy országot és a merre járt, az engesztelődés virágai fakadtak útain. A jóság angyala volt Ő, a kit az Ég azért küldött erre a földre, hogy sebeket gyógyítson, hitet ébresszen és reményt tápláljon.

Nekünk magyaroknak védőangyalunk volt! Életében imádásig megszerettük, Halálában megsírattuk, Emlékében mindig áldani fogjuk.

E szobor pedig, a mit a kegyelet és a hazafiság állitott föl Felséges Asszonyunknak, egy szent symbolum, symboluma annak a véghetetlen szeretetnek, a mely imádott Erzsébet királynénk emléke iránt mindig élni fog, a míg magyar szív földobogni fog e hazában. És viszont hiszem, hogy Felséges védangyalunk jóságos szelleme onnan a magasból is, mindig őrködni fog hű magyarjai fölött, kik emlékének szentelik meg e földet.”

A használatba vett Erzsébet-útnak a Sétatérrel való összeköttetése továbbra is megoldatlan maradt. A könnyebb megközelíthetőség biztosítására Haller Károly a korábbi adománygyűjtés sikerén felbuzdulva ismét ily módon tervezte finanszírozni egy – a Kis-Szamoson átívelő – gyaloghíd építését. A szépítő-egylet felhívására beérkezett pályamunkákból végül a városvezetés a mérnöki hivatal javaslata nyomán a Schlick cég tervének elfogadása mellett döntött, amely egy 35 méter hosszúságú, másfél méter széles egynyílású híd építését ajánlotta. A társadalmi támogatás mellett a törvényhatóság 15 éven keresztül 800 Korona hozzájárulást ajánlott fel a hídépítés költségeinek fedezésére. A nőegyleti gyűjtéseken a további fedezetet biztosító kamatozó részjegyek egy részét is sikerült értékesíteni. A hiányzó összegek további biztosítását a tereprendezés során lebontásra került házak helyén épült Erzsébet-ház bérleti díjai, valamint a hídon átkelők által fizetett 4 fillérekből befolyó jövedelmek jelentették.

A híd építése során a kőtalapzat kivitelezését Székely Mihály vállalkozó, míg a vasszerkezet felszerelését a Schlick-gyár alkalmazottai végezték. A hivatalos átvételre Szvacsina Géza polgármester, Ehrlinger városi tanácsos, valamint a mérnöki hivatal megbízásából az ellenőrzési munkálatokat felügyelő Totiszer Ármin osztálymérnök és Feldmann Zsigmond mérnök jelenlétében 1902. augusztus 21-én került sor. Haller Károly átadási beszédének elején utalt a híd emlékmegőrzést is szolgáló szerepére: „Az az alkotás, a mely arra van hivatva, hogy a magyar nemzet védőangyalának, megdicsőült Erzsébet királynénknak emlékét minden időkre külsőleg is megörökítse, e hídban nyert méltó kifejezést…”

A kolozsvári Erzsébet-híd. Képeslap, 1908 után

Erzsébet kolozsvári emlékhelyeinek utóélete a Monarchia felbomlását követően az új államhatalom emlékezetpolitikájának függvényében alakult. A közterületeket átnevezték, a fellegvári pihenőben kialakított emlékhely feltehetően a Kolozsvárra 1919-ben bevonuló román csapatok pusztításának esethetett áldozatul, akik ledöntötték talapzatáról Erzsébet szobrát. A hosszú időn át megsemmisültnek vagy elveszettnek vélt műalkotás a Gergely Balázs régész – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának elnöke – javaslatára indult, az emlékhely újjáépítést célul kitűző, 2011 nyarán debütáló kezdeményezést követően a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárából került elő. A leltárkönyvi bejegyzés szerint Erzsébet mellszobrát 1955-ben regisztrálták. Az előkerült eredeti, golyónyomokat viselő büszt helyett végül – az eredeti terveknek megfelelően – a szintén Stróbl Alajos által készített, a miskolci Kossuth téren álló szoborról vettek mintát. Ennek alapján készült el 2012-ben a büszt másolata, amelyet az esetleges rongálásoktól tartva nem az eredeti, jelenleg is romos fellegvári helyszínen, hanem az Evangélikus-Luteránus Püspökség (Kossuth Lajos utca 1.) udvarán állítottak fel. Ünnepélyes felavatására 2012. május 11-én került sor. Németh Zsolt – a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára – avatási beszédében Alexander Dubcek emberarcú szocializmus fogalmának parafrázisaként Erzsébetet az „asszonyarcú dualizmust” megteremtőjeként definiálta.

Az Erzsébet (gyalog)hidat a német csapatok – a többi kolozsvári hídhoz hasonlóan – visszavonulásuk fedezésére az 1944. október 11-ére virradó éjszaka robbantották fel. A híd 1940-es évek végén megvalósított helyreállítását megelőzően a helyi lakosság a folyómederbe hullott vasszerkezetre helyezett pallókon kelt át a Kis-Szamos e szakaszán.

Vér Eszter Virág