habsburg_eilikaEilika Habsburg-Lothringen

A magyar nép történetében hosszú időn át a Habsburg-háznak meghatározó és sajátos szerepe volt.

A 2016-os, illetve a 2017-es évek a Habsburg család életében rendkívül fontos időszakot jelentenek.

Nemcsak azért, mert 100 éve hunyt el Ferenc József, hanem azért is, mert 100 évvel ezelőtt koronázták meg férjem nagyapját – IV. Károlyt.

2017-ben ünnepeljük továbbá Erzsébet királyné születésnapjának 180., valamint a magyar királynévá koronázásának 150. évfordulóját.

Erzsébet királyné biztosan egészen más karakter volt az életben, mint a Sissi-filmekben és a könyvekben, amelyekben feltüntetik az Ő személyét, személyiségét. Biztosan nem tudom állítani, hogy olyan lett volna, mint ahogy a filmekben láthatjuk, mert a realitás egészen másként nézett ki. Különösen itthon, Magyarországon tapasztalhattuk meg, hogy Erzsébet királyné egy kőkemény diplomata és politikus volt, aki Deák Ferenccel együtt előkészítette azt a kiegyezést, amely 1867-ben megtörtént.

Aki nyitott szemmel utazik Magyarországon, látni fogja, hogy mit sikerült a kiegyezés utáni években felépíteni. És nemcsak Budapesten, hanem bárhol vidéken is.

Ezért történelmileg ez az időszak az egyik legsikeresebb gazdasági periódus volt, amelyet összeköthetünk Erzsébet királynéval.

„Mindenki tudja, hogy Erzsébet királyné milyen szívesen, – naponta – edzett, kiválóan lovagolt”, de ugyanilyen fontosnak tartotta a tudomány támogatását, másodsorban pedig az ismeretterjesztés a nevelés és képességfejlesztés elősegítését. Ehhez elengedhetetlen a közös munka, az együttműködés, és nagyon fontosnak tartom a kapcsolatok ápolását és erősítését. Ezért szeretném, ha ennek eléréséhez az alapítvány platformként szolgálna. Mint ismeretes, Erzsébet királyné szívügyei voltak a lovak, valamint a természet szeretete, – a schönbrunni és a budapesti állatkert is az Ő nevéhez köthető.

Remélem, hogy Erzsébet királyné példája segíteni fog abban, hogy az alapítvány hatékonyan, pontosan és sikeresen teljesíthesse majd célkitűzéseit.

Bízom abban, hogy az alapítványnak és a Kuratórium tagjainak áldozatos munkája, valamint a remélhetőleg egyre szélesedő támogatók köre által biztosítandó erkölcsi és anyagi támogatások lehetővé teszik a kitűzött célok elérését, amelyhez ezúton is sok sikert kívánok!