Erzsébet lóháton

Erzsébetnek császárnéi szerepéből adódóan igen komoly reprezentációs kötelezettségeknek kellett megfelelnie. Közszereplései során szinte elképzelhetetlen volt, hogy lóháton jelenjen meg az uralkodó oldalán. Az udvari bevonulások legfontosabb kelléke éppen ezért a hintó volt, amely – természetesen az időjárási viszonyokhoz alkalmazkodva – nyitott vagy zárt is lehetett. Az 1867-es koronázás napján – a kellemes, kora nyári időjárás ellenére – Erzsébet (Ferenc Józseffel ellentétben, aki lóháton vonult a helyszínre) zárt díszhintón érkezett a Mátyás-templom elé.

A császárné gyermekkorában a kor szokásainak megfelelően lovas képzésben részesült. Ismereteinek későbbi elmélyítésében minden bizonnyal édesapja, Miksa kapott döntő szerepet. A herceg ugyanis müncheni palotájának udvarán cirkuszi manézst építtetett – itt kedvére gyakorolhatta és bemutathatta az általa elsajátított lovas számokat. A lovaglás Ferenc József és Erzsébet kapcsolatának is egyik fontos pillérét jelentette. Ennek fontos mozzanatát Carl Theodor von Pilotynak és Franz Adamnak (az ő munkája a ló) azon festménye jelentette, amelyen Erzsébetet lóháton látható. Erzsébet a festményt 1853 karácsonyán (vagyis eljegyzésüket követően) ajándékozta a képet Ferenc Józsefnek, amely végül élete végéig a császár hofburgi hálószóbájának falán függött.

Gemeinsam mit Kaiserin Elisabeth zu Pferd. Lithografie nach einem Gemälde von Eduard Kaiser.
Eduard Kaiser: Ferenc József és Erzsébet lóháton. Litográfia, 1850-es évek közepe.

A fentiek tekintetében meglepőnek tűnhet Erzsébet megjelenése első, 1857-es magyarországi látogatásán. A császárné, aki a férjét egy csapatszemlére is elkísérte, lóháton jelent meg az alattvalók előtt. Mindez, annak ellenére, hogy a magyar nemzet hagyományaiban évszázadok óta kulcsszerepet kapott a ló tisztelete és szeretete, a korszak embereit is meglepte. Talán a lóval kapcsolatos maszkulin képzettársításoknak köszönhető, hogy ez az irányvonal a későbbiekben nem épült be a császárné magyarországi kultuszába. Az uralkodó lakája Eugen Ketterl a következőképp interpretálta Erzsébet magyarok iránti szeretetének okait: „… a császárné mindenekfölött szerette a magyarokat, lovagias lényük, a lovaglás, a lovak, a tüzes táncok iránti vonzódásuk, sóvárgó cigányos természetük és forró szenvedélyességük oly igen megfelelt saját érzésvilágának.”

Ludwig Angerer: Erzsébet császárné lovon Fénykép, 1863
Ludwig Angerer: Erzsébet császárné lovon
Fénykép, 1863

Az 1857 utáni magyarországi látogatások alkalmával pedig már a sajtó is beszámolt arról, hogy a sűrű program ellenére Erzsébet nem mondott le a rendszeres testedzésről: „Sokszor meglátogatja a kir. palotával szemközt levő udv. lovardát, melynek porondján villámsebességel száguld át. A császárné számára öt nyerges ló van Budán, s oly szenvedélyesen lovagol, hogy egymás után két lovat is kifáraszt” – tudósít a Családi Kör 1866. február 11-i száma. Az információközlés mellett az ilyen típusú kishírek szerkesztőinek célja az lehetett, hogy Erzsébetet magánemberként ábrázolja, s személyiségét a szélesebb társadalmi rétegekkel is megismertesse. A lovassport iránti szenvedély előkerül abban a levélben is, amelyet a császárné Pest-Budáról küldött 1866 februárjában fiának, Rudolfnak: „Itt meglehetősen mozgalmas életet élek, azonban eljárok minden egyes nap a lovasiskolába…”

Látnunk kell azonban, hogy a rendszeres lovaglásnak (a testedzés mellett) egy másik, igen fontos funkciója volt. Erzsébet és Ferenc József ezen eszközzel is igyekezett megkedveltetni a császári családot a magyarokkal, amit a sajtóban megjelent tudósítások is felerősítettek: „Császár és Császárné Ö Felségeik tegnap, szerdán estve 7 óra tájban ismét megjelenésökkel szerencséltették a pesti városligetet, hol hosszas sétalovaglást tettek, a mindenrendü sétáló nép a részvét feltűnő jeleivel fogadá. A Felséges pár egymás melleit lovagolt, minden nagyobb kiséret nélkül.”

Ezt követően hosszabb magyarországi tartózkodásaira saját lovait hozta magával Bécsből. Szenvedélyéről az Andrássy család szolgálatában álló angol nevelőnő így számol be testvérének írt levelében: „Amit nagyon szeretek nézni, az, ahogyan meglovagolják és »betörik« a lovakat. Van itt nem is tudom, hány csodaszép állat, mind a császáré, és mindennap csaknem reggeltől estig itt járatják őket a házunk [Sándor-palota – V. E. V.] előtt. A császárné merész és ügyes lovas, és nagyon szeret is lovagolni.”

Erzsébet szenvedélye iránt a bécsi közvélemény ellenszenvvel viseltetett, hiszen a legtöbben összeegyeztethetetlennek tartották az élsportolói szinten űzött lovaglást és a császárnéi hivatást.

Constantine von Grimm ('Nemo'): Erzsébet császárné lovaglóruhában Színes litográfia a Vanity Fairből, 1884
Constantine von Grimm (‘Nemo’): Erzsébet császárné lovaglóruhában
Színes litográfia a Vanity Fairből, 1884

A gödöllői kastély megvásárlásában – a fővároshoz közeli elhelyezkedése mellett – kulcsfontosságú volt, hogy a lovassportok (vadászat) művelésére kiválóan alkalmas volt. Nem meglepő tehát, hogy az itt vendégeskedő családtagok mellett az Osztrák–Magyar Monarchia lovas társadalmának kiemelkedő tagjai látogatták a kastélyt. Erzsébet eleinte élvezte Gödöllő előnyeit, s szívesen időzött a kastélyban, ahol Bécshez képest nyugodtan élhetett.

A későbbiekben azonban egyre inkább vágyott arra, hogy a lovassportot még a korábbinál is professzionálisabb szinten űzhesse. Ezen igényének kielégítésére Gödöllő alkalmatlan volt, hiszen a vadászidény Magyarországon az angliainál jóval rövidebb volt. Az uralkodó magánvagyonának jelentős növekedése ezzel párhuzamosan lehetővé tette Erzsébet (rendkívül költséges) igényeinek kielégítését, aki az évek előre haladtával egyre több időt töltött külföldön azért, hogy szenvedélyének hódolhasson. Végül az 1880-as évek közepén – súlyosbodó köszvénye miatt – kénytelen volt felhagyni a lovaglással, helyette tornával, sétával és masszázzsal igyekezett formában tartani magát.

                                                                                                                           Vér Eszter Virág

Koronázási ajándékok. Ősi szokás szerint a koronázás színhelyéül szolgáló város az ujon koronázottnak következő adományokból álló ajándékot szokott átnyújtani hódoláta jeléül: 1) Négy fehér öltönyü leány ő Felségeiknek virágokkal ékített kézikosarakat nyújt át, magyaros szokás szerint sült kalácscsal; 2) négy fehér öltönyü leány ö Felségeik elé rózsaszín szalagon négy, virágokkal és szalagokkal díszített fehér bárányt vezet; 3) más négy fehérruhás leány a sütő-czéh süteményét viszi díszes kosarakban, két sütőmester által követve; 4) négy magyar öltözetü lány ugyanannyi magyarosan készült czipót visz; 5)két mészáros fiu virágokkal ékesített két barna borjut vezet szalagokon; 6) négy mészáros legény négy fehér, hízott ökröt vezet, melyeknek aranyozott szarvai virágkoszorukkal vannak díszítve; 7) ezt követi egy, két hordóval terhelt kocsi; a hordók egyike fehérre van festve, arany abroncsokkal, s fehér bort tartalmaz, másika vörösre van festve, ezüst abroncsokkal s vörös bort tartalmaz. A kocsi két oldalán két kádár-mester s ugyanannyi legény halad; 8) ismét kétfogatu kocsi következik 30 mérő zabbal fehér lenzsákokban, melyek a városi czimerrel  jelölvék, ezek felett aranyozott véka áll. A hatóság részéről küldöttség jelenti be ezen ajándékokat, melyek rendszerint koronázási érmekkel viszonoztatnak. Az ujon koronázott többnyire jótékony intézeteknek szokta felajánlani az ajándékokat, s miután az ajándékok áthozói is meg lettek jutalmazva, ugyanazon rendben indul meg ismét a menet a várlakból a városház felé, honnét az ajándékok az Ő Felsége által meghatározott czélra szállíttatnak. Két zenekar s a városi bandérium kisérik a várba a menetet, melyet a magas udvar az erkélyről szemlél.

Hírek a koronázásról. […] A küludvarok követei közül még eddig csak a török nagykövet fogadta el azon ajánlatot, hogy a koronázás alkalmával szállásáról gondoskodva legyen. Az angol követ az „Angol királynő” vendéglőben bérelt magának egy lakosztályt, a franczia követ pedig Sina báróhoz fog szállni. A török követ Hayder Effendi, kísérője az első követségi titkár Tahri Bey, s a követségi titkár Ehripidy Effendi leend. Grammont herczeget gróf Tavernay követségi titkár és báró Bourgoing fogják Pestre kisérni. — A királyné a koronázás alkalmával, ezüsttel áttört magyar szabású ruhát fog viselni, hosszú uszálylyal. Ő Felsége udvari és palota hölgyei szintén fehér ruhába lesznek öltözve. Az ut mentében fehérbe öltözött hajadonok fognak sorfalat képezni, s virágot szórni. […] A koronázásra főuraink nagyban készülnek s számosan közülök régi magyar főúri jelmezekben fognak megjelenni, melyek előállításához mintákat történeti festészeink, mint szakértők által készíttetnek. […] A pesti boltokban hordozható állványok is kaphatók. Ezek háromszöget képező, fölülről összecsatolt deszkázatból állanak, melyen három egyén találhat helyet, a magasság mintegy két lábnyi. Az emelvényt az utczában a nép között lehet felállítani, s azon esetben, ha nincs valaki előtte, a kinek még magasb az emelvénye, az illető biztositva is van, hogy mindent láthat.

A császárfürdö bérlői mindenre kiterjesztik figyelmüket. Így május 24-től kezdve a ,,Gyógyforrás”-nál mellbetegek és vérszegények számára fris kecsketej és savó is lesz minden reggel poharankint kapható.

(Vasárnapi Ujság XIV. évf. 1867. május 26.)