Budapest, Erzsébet Királyné Emlékmúzeum 1.

A magyarországi Erzsébet-emlékhelyek között sajátos helyet foglal el az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, amely a budai Királyi Palota krisztinavárosi szárnyában nyílt meg 1908-ban. Már a helyszín kiválasztásának célja is az volt, hogy egyfajta szakrális teret létrehozva hozzájáruljon a kultusz éltetéséhez.

A budai királyi krisztinavárosi szárnya, 1912 előtt. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

Létesítése a muzeológiát a 19. században jellemző nemzetközi trendek magyarországi meghonosításába is illeszkedett. Ezek sorából említhetjük például a múzeumok szakosodásának folyamatát. A század második felében már hazánkban is találkozunk emlékmúzeumokkal, emlékszobákkal, amelyek mintegy „nemzeti zarándokhelyekként” szolgáltak, kifejezve az áhítatos tiszteletet is az adott személy vagy eszme iránt. Így jött létre Aradon a Szabadságharc Emlékmúzeuma, a Zeneművészeti Főiskolán a Liszt Ferenc Emlékszoba, valamint a Petőfi Társaság Emlékszobája. Kiemelkedő jelentőségű volt emellett a Deák-szoba a Parlament épületében és a Széchenyi-ereklyék együttese a Magyar Tudományos Akadémián. E periódusra tehető az a gyökeres változás is, amelyet a történeti emlékek új típusú tárgycsoportjának tömeges bekerülése idézett elő az intézményekben. Ezeket muzeológiai szaknyelven kétdimenziós tárgyaknak nevezzük, e csoporthoz soroljuk (többek között) a különböző papír alapú dokumentumokat, fotográfiákat, nyomtatott szövegeket. Ezek a korábban nem relikviákként értelmezett anyagok, a hagyományosnak tekintett háromdimenziós tárgyakhoz hasonlóan rendelkeztek a muzeológiai specifikumokkal. Azonban jellegükből adódóan a tradicionálisan kialakított szakgyűjtemények rendszerébe nem voltak beilleszthetők. A fent említettek eredményeként a múzeumok gyűjteményi struktúráját a 20. század elején újra kellett formálni, elsősorban a gyűjtési körök ismételt megállapításával, kialakítva egyúttal a történeti gyűjtemények „új rendszerét”. Mindez a történeti muzeológia mint tudományág megjelenését is eredményezte. A kialakuló új, modern alapokra helyezett gyűjteményekben már a tárgy és a dokumentum vált az alapvető rendezőelvvé. Így jönnek létre a gyűjtemények belső rendszerének további finomításával a tárgyi és dokumentációs gyűjtemények. Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum egyes gyűjteményegységeinek kialakítása során is ezeknek az új szakmai elvárásoknak, illetve közönségigénynek igyekeztek megfelelni. Ferenczy Ida (1839–1928) – Erzsébet felolvasónője és bizalmasa – már a királyné halála után egy olyan emlékhely létesítését fontolgatta, amely Erzsébet személyes tárgyait tárta volna a nagyközönség elé. Kezdeményezésére a hagyatéki eljárás lebonyolítása során egy emlékszoba kialakításának terve is körvonalazódott. E kezdeményezésre Erzsébet lánya, Mária Valéria (1868–1924) is utal Ferenczy Idához címzett (datálatlan) levelében: „Papának tegnap elmeséltem mindent, amit Ön leírt. Tökéletesen egyetért azzal, hogy azt tegyük, amit Ön javasolt: Mama budai lakását átvizsgáljuk, és minden tárgyat felírunk, melyek az Erzsébet-szobába illenek. Kérem, értesítsen, kedves Ida, ha visszajött Bécsbe […]. Papa üzeni, örülni fog, ha ebből az alkalomból láthatnánk. Így mindent megbeszélhetnénk […].”

Ferenczy Ida magyar díszruhában az 1890-es évek közepén

Az alapítás közvetlen előzményeként egy hölgyküldöttség kereste fel Ferenc Józsefet őrgróf Pallavicini Edéné vezetésével 1907. március 11-i audienciáján. Azzal a kéréssel fordultak az uralkodóhoz, hogy elhunyt hitvese használati tárgyaiból adományozzon néhányat a magyar nemzetnek. Továbbá ekkor tervezték kieszközölni, hogy a Nemzeti Múzeum állományát képező, korábban átadott ereklyetárgyak is bemutatásra kerülhessenek az újonnan létrejövő múzeum állandó kiállításán. Ferenc József elfogadta javaslatukat, emellett további támogatásáról is biztosította a megjelenteket: özvegy gróf Andrássy Aladárnét [született Wenckheim Leontin bárónőt] (1841-1921), őrgróf Pallavicini Edéné Mailáth Adél grófnőt (1853-1936) és gróf Battyhány Lajosné Andrássy Ilonát (1858-1952). Egyúttal megbízást adott Ferenczy Idának a királyné használati tárgyainak átválogatására, illetve a múzeum alapításában való további együttműködésre. Ferenczy ezt követően jegyzéket állított össze Erzsébet budai lakosztályának azon tárgyairól, amelyeket a múzeum részére terveztek átengedni, emellett magángyűjteményének prominens darabjait is felajánlotta. Apponyi Albert (1846–1933) vallás- és közoktatásügyi miniszter az uralkodó kérésére utasította Szalay Imrét (1846–1917), a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját arra, hogy a közgyűjteményben található Erzsébethez köthető relikviákat adják át az emlékmúzeumnak. A múzeum a királyné halála után lányai adománya révén jutott jelentősebb –Erzsébet tulajdonából származó, általa használt – tárgyakhoz, miután a gödöllői kastélyból személyes dolgait Bécsbe szállították.

Wagner Sándor festménye a Magyar Nemzeti Múzeum 1992-es, Erzsébet, a magyarok királynéja című kiállításán. Forrás: fdk.hu

Az intézmény azonban jóval korábban is rendelkezett a királynéhoz köthető anyagokkal, amelyek gyűjtését még életében megkezdték. 1866-ban döntés született arról – a küszöbön álló „rendszerváltás”, illetve Erzsébet hosszabb magyarországi tartózkodásának hatására –, hogy a múzeum arcképcsarnoka számára az uralkodó feleségéről is festményt készíttetnek, melynek megalkotásával Wagner Sándort (1838-1919) bízták meg. Az országos gyűjtést követően 1867 őszére elkészült olajkép az emlékérmek mellett valószínűleg az egyik első, Erzsébet személyéhez köthető műtárgyak egyike volt a múzeumban.

Erzsébet lányai, Gizella és Mária Valéria főhercegnő. Bernhard Dittmar felvétele, 1891; illetve Carl Pietzner felvétele, 1896

A budai királyi várkapitányság által felajánlott 45 tárgy nagy része a királynéhoz intézett felirat volt, ezeket először a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárában helyezték el, más – nem kétdimenziós – darabjai (ereklyetárgyai) átadásra kerültek az Érem- és Régiségtárnak. A gyűjtemény Mária Valéria és Gizella főhercegnő (1856-1932) jóvoltából is gyarapodott. Ők azt a fekete magyar díszruhát ajánlották fel, amelyet Erzsébet az utolsó magyarországi hivatalos megjelenésekor, 1896. június 8-án a budai királyi palotában, a törvényhozás két házának a millenniumi ünnepségek alkalmából az uralkodópár előtt tett hódolatnyilvánításakor viselt. A múzeum kultikus szempontból legértékesebb darabját, Erzsébet merényletkor hordott öltözékét, szintén egyik udvarhölgye, Sztáray Irma grófnő (1863–1940) bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Ugyanakkor a magánszemélyek adományai is jelentős tételt képviseltek a gyarapodás során.

Vér Eszter Virág