Erzsébet-emlékhelyek – Selmecbánya

Az Erzsébet-Ligetek kialakítása, illetve a korábban parkosított terültek átnevezése kiemelt jelentőséggel bírt. Ennek elsődleges oka a tömegességében kereshető, hiszen a királyné emléke – a róla elnevezett fák, facsoportok formájában – az emlékmegőrzés kedvelt formájává vált a szimbolikus térfoglalási eljárások egyik elemeként. A századfordulót jellemző gyakorlatot e tekintetben két fő megvalósítási irányra lehet szűkíteni. Ennek egyik jelentős formája az újonnan parkosított közterek Erzsébetről történő elnevezését jelentette a halálát követő gyász, illetve emlékmegőrző gesztusok sorában. Emellett a már korábban kialakításra került parkokat/facsoportokat nevezték át hasonló célzattal. E megemlékezési forma több szempontból is alkalmasnak bizonyult Erzsébet emlékének (tartós) ápolására.

Egyfelől e megemlékezési/emlékeztetési szándék számos esetben egybefonódhatott a 1900-es évek elején induló városrendezési tervekkel. Ezek során a korzók, fasorok, ligetek létesítésére „könnyűszerrel” beilleszthető volt a fatelepítési, kertépítési és parkosítási programba, a névadás révén pedig kapcsolódási pontokat hoztak létre az emlékhely és a társasági élet nyilvános színterei között. Ez az emlékmegőrzési mód, csakúgy, mint az utcanévadás, hatását elsődlegesen Erzsébet nevének köztereken való folyamatos megjelenítésével fejtette ki. Ezt a lakosság figyelmének további „szabályozásával” is elősegítették, ugyanis e telepítéseket is Erzsébet nevével kellett megjelölni, ami számos esetben emléktáblák kihelyezését vonta magával.

Az ország közvéleménye számára már korábban is ismert, s egyúttal bevettnek számító megemlékezési forma volt az emlékfa ültetés. Ennek „gyökerei” mind a köz-, mind a privátszférában jelentős hagyományokra tekintettek vissza. A 19. századi (nagyobb területet felölelő) kezdeményezések részben az uralkodócsaládhoz köthetők. Ennek egyik első, országos szinten is számottevő megnyilvánulásai az uralkodó pár ezüstlakodalmára 1879-ben több helyszínen megvalósított telepítések. Ezeket vélhetően az is (elő)segíthette, hogy Ferenc József a szegedi (árvíz)katasztrófáról értesülve elrendelte a költséges ünnepségek szervezésének beszüntetését, helyette a károsultak támogatását javasolta a helyi szerveknek. Ennek keretében leginkább a karitatív kezdeményezések kerülhettek előtérbe a már folyamatban lévő településfejlesztések mellett. Ezt követte a trónörökös házasságkötésének (1881) emlékére létesített telepek kialakítása. Mindazonáltal e kezdeményezések nagyságrendjükben nem mérhetők azon országos akció kereteihez, amely 1896-ban a honfoglalás emlékére kialakítandó „millenáris emlékhelyek” esetében már közel 2 millió facsemete ültetését jelentette, szintén központi kezdeményezésre.

A Selmecbányai Magyar Királyi Erdészeti Akadémia kisiblyei* tanulmányi erdejének a Szécsi-tótól a Bethlen-magaslatig terjedő hegyoldalán Erzsébet emlékére “E” betű alakban ültettek csemetéket. Az Erzsébet-ligetek létesítésére irányuló program a földművelésügyi minisztérium egyik fontos projektje volt a századelőn, amelyben nem csupán az emlékmegőrzés kapott szerepet, hanem jelentőséggel bírt a településfejlesztések, az árvízvédelem és a természetvédelem szempontjából is, ezáltal túlmutatott az egyszerű kegyelet vezérelte szándékokon. A telepítés Darányi Ignác (1849–1927) földművelésügyi miniszter 1898. november 19-én (71544/I/1-a sz.) kelt rendeletét követően indult meg, amelyben felhívást intézett a hatóságokhoz, egyesületekhez, földbirtokosokhoz, valamint egyházi személyekhez is; kérve az ország lakosságát, hogy ültessenek fákat az uralkodó (elhunyt) feleségének emlékére: „Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy a mint országunk ezredéves örömünnepének emléket a millennáris emlékfák milliója őrzi s hirdeti, akként a megdicsőült királyné nevében ültetett emlékfáknak milliója legyen őrizője s hirdetője a nemzet hálás kegyeletének is.” (Részlet a rendeletből)

Az országos kezdeményezés 1898. november 19-én kelt rendeletében indult, s hamar nevezetességé vált. A területen az Erdészeti Akadémia egyik alapítójának, valamint az erdészettudomány professzorának, Heinrich David Wilckensnek (1763–1832) 1808-as javaslatára 1832-ben létesítettek botanikus kertet, amelyet (a hallgatók gyakorlati képzését biztosítandó) később tovább bővítették, s e kezdeményezés részeként tanulmányi erdőt, csemetekert, tógazdaságot, vadgazdaságot és dendrológiai kertet is kialakítottak.

A kisiblyei Erzsébet-emlék létesítése az „E” betű határainak kijelölésével indult. A tervezés során a helyszín domborzati viszonyaira is figyeltek, hiszen a mellékszárak valójában nem derékszögben, hanem ettől valamelyest eltérően 99°-os szögben kapcsolódtak a főszárhoz. Ez távolnézetből szabályos betűformát mutatott. A kijelölt terület kimérését követően került sor a betű helyén élő fák kivágására, majd a csonkok, illetve fák elhordására. A tereprendezés munkálatait az emlékhely új csemetékkel való beültetése követte 1899 áprilisában. Ennek során két-három éves luc- és vörösfenyő-csemetéket használtak, mintegy védőállományként. Ez alá a megvalósítás későbbi fázisában jegenyefát és tiszafát telepítettek, azzal a céllal, hogy „mikor e csemeték megerősödnek s kellő nagyságot érnek el, a vörösfenyő egészben, a luczfenyö pedig részben kivágatik s a dicsőült nagy Királyné nevének kezdőbetűje, a hosszú életű jegenyefenya és tiszafa sötét koronájú törzseivel, a világos-zöld szinü lomberdő közöl mindig élesen fog kiválni”. (Erdészeti Lapok 1899. június)

Az ültetés befejezése iskolai ünnepély keretében valósult meg (1899. április 27-én), az erdőműveléstant hallgató másodéves erdészek közreműködésével, Vadas Jenő (1857–1922) – magyar királyi erdőtanácsos – szakmai felügyelete alatt. A megemlékezés e speciális formájának kidolgozása is hozzá köthető az Akadémiai részéről. Erről a következő beszámolót jelentették meg az Erdészeti Lapok 1899. júniusi számában: „Kegyeletes megható ünnep volt ez! Az előadó tanár úr lelkes szavakban emlékezett meg a boldogult nagy Királynéról, s elmondotta minő alakokban nyilatkozott meg nemcsak hazánkban országszerte, de a külföldön is a részvét a dicsőült Királyné irányában. Mi is tehát a kegyeletes megemlékezést teljesitjük, mikor a dicsőült Királyné emlékére létesített E betüben a csemetéket elültetjük. Ezek lesznek »Erzsébet Királyné emlékfái«. Ezek lesznek hivatva arra, hogy a nagy Királyné emlékét hirdessék Selmecbánya városának és környékének…” Egyúttal a létesített emlékhely figyelemfelkeltő szerepére is utalva: „Boldogult Nagyasszonyunk dicső nevének kezdőbetűje már most is megkapó módon köti le a Garam-Berzenczéről Selmecbányára utazók figyelmét, valamint azokét is, akik az ültetvényt Selmecbánya város magasabb pontjairól […] nézik.”

Az akadémia igazgatójának, Schwartz Ottónak (1847–? királyi főbányatanácsos) a javaslatára további Erzsébet-emlékhelyeket létesítettek Kisiblyén. Ennek részeként „Erzsébet-liget” telepítésére is sor került, melynek központi részén – szintén az uralkodó felségéről elnevezett – Erzsébet-forrás helyezkedett el, környezetét főként hosszú életű fafajok (jegenyefenyő, tiszafa, havasifenyő, vörösfenyő, hárs, tölgy stb.) ültetésével rendezték.

 

* Ma Tópatak [szlovákul: Banský Studenec] községhez tartozó terület (a Besztercebányai kerület Selmecbányai járásában), korábban Selmecbánya része volt.

Vér Eszter Virág