Budapest, Várkert, Erzsébet királyné kerti háza

A budai királyi palota 19. század végi átépítése és bővítése során a Várkert is jelentős változásokon ment át. A középkori erődrendszer úgynevezett Déli nagy rondellájához kapcsolódó Zsigmond-kori kaputorony maradványai fölött már korábban is állt kerti építmény. A Várkert 1790-es években készült tervén – a palota ekkor Sándor Lipót nádor, majd 1795-es halála után fia, József nádor rezidenciája volt – a kapuépítmény helyén parasztházat (Bauernhaus) jelölt az ismeretlen kertépítész. A későbbi dokumentumok tanúsága szerint a terv ezen eleme valóban meg is épült.

A gótizáló műromok a 18. században az angol stílusú tájkertek népszerű elemei voltak. Míg a barokk kertek (az ún. franciakertek) szabályosságra törekednek, addig a klasszicizmus és a romantika kertművészete a háborítatlan, szabad természetet tekintette követendő mintának. Az ún. angol- vagy tájkertekben a korábbi franciakertek szabályosra nyírt sövényeit, egyenes sugárútjait, geometrikus minták szerint beültetett virágágyásait lankás dombok, lágyan ívelő ösvények, szabálytalanul telepített facsoportok, tavacskák váltották fel. Mivel a korszak különösen vonzódott a távolihoz – legyen szó akár térbeli, akár időbeli távolságról – a parkokat olyan kis épületekkel díszítették, amelyek távoli országokat vagy letűnt korokat idéztek. Kínai pagodák, török mecsetek, ókori görög templomok, középkori lovagvárak apró utánzatai épültek fel a tájkertekben. A múlthoz való vonzódás érdekes emlékei a műromok, amelyek pusztulófélben lévő ódon épületek benyomását keltik. Céljuk elsősorban a park festői hatásának fokozása volt. A műromokba olykor valódi középkori épületmaradványokat – faragott köveket, oszlopfőket – is beépítettek. Magyarországon például a tatai Angolparkban épült ilyen műrom 1796 és 1807 között, Charles Moreau tervei alapján. Emellett a rokokó időszakától népszerűek voltak az arisztokrácia számára ugyancsak „távolinak” számító paraszti életforma egyszerűségét, természetközeliségét glorifikáló kerti építmények is. Ez a két tendencia keveredhetett a budai „parasztházban”, amely egy valódi 15. századi romra épült, és amelynek homlokzatába a Zsigmond-kori kapu maradványait is belekomponálták.

A budai Várkert az 1920-as években. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

József nádor alatt a Várkert kiépítése tovább folytatódott. Egy, a kert bővítésével kapcsolatos szignálatlan, 1807-es dátummal ellátott terven a műromszerű építmény „holland parasztház” (Hollandisches Bauernhaus) néven szerepel. Bár a Várkert épületei Buda 1849-es ostroma során nagyrészt elpusztultak, az 1850-es évekből származó tervekről is ismert parasztház valószínűleg csak kisebb sérüléseket szenvedett, és jellemzően megőrizte korábbi formáját. Erre utal, hogy az épülettel kapcsolatos számlák csak kisebb-nagyobb javításokról tudósítanak. A Várkert 19. század végi átépítése során az épületet mégis lebontották: helyén az Ybl Miklós halála után a palota bővítését vezető Hauszmann Alajos tervei alapján új, magyaros ornamentikával díszített, homlokzatrendszerében és anyaghasználatában viszont a korszakban Magyarországon is népszerű svájci stílusú villák, nyaralók kialakítását követő kerti építmény, az úgynevezett „magyar ház” épült fel Erzsébet királyné számára. Még a kerti ház építése előtt, a tervezett építmény könnyebb megközelíthetősége érdekében a palota télikertjétől díszes lépcsősort vezettek le. A rondella déli oldalánál pedig 1897-ben Witzel Nándor főkertész tervei alapján alpesi sziklakertet létesítettek a királynénak.

Hauszmann visszaemlékezéseiben így írt a „magyar ház” születéséről: „Dicsőült Erzsébet királynéval csak egyetlen egyszer találkoztam. Ferenczy Ida, a királyné felolvasó- és társalgónője egy ízben felkeresett, és a felséges asszonynak azt a kívánságát fejezte ki, hogy lakosztálya előtt, a régi palota oldalán egy terasz létesíttessék, hogy Őfelsége ott szabad levegőben lehessen, egyszersmind annak a kívánságnak is adott kifejezést, hogy a kertben épüljön egy kis kerti ház, szobával, melyben séta közben megpihenni, vagy rossz időben menedéket találni lehessen. Ferenczy Ida a felséges asszonynak ama további óhajának adott kifejezést, hogy a kerti ház magyar népies jellegben épüljön. Én a terveket elkészítettem, és elküldtem Ferenczy Idának, aki bemutatta azokat Őfelségének, és miután jóvá­ hagyta, megkezdtük az építést. Annak elkészülte után csak egyetlen egyszer volt a kerti házban a fölséges asszony, és Ferenczy Ida értesített, hogy audienciára vagyok rendelve. Őfelsége saját lakosztályában, a kék teremben fogadott, egészen feketébe volt öltözve, és mikor beléptem, fölkelt, és néhány szóval elismerésének adott kifejezést: »Nagyon kedvesnek találom a magyar szobát, és szívesen fogok ott sétáim után pihenni«. Aztán kérdezte, nős vagyok-e, leánygyermekem van-e, és fejbólintással elbocsátott. Rövid néhány hét után történt az a gaz merénylet, mely ez áldott asszonyt a sírba vitte.” A királyi palota kiépítéséről szóló, 1912-es monográfiájában pedig így ír: „Ennek a háznak a berendezése dicsőült Erzsébet királyné külön óhajára magyar né­pies jellegben készült. Itt szeretett időzni a nagyasszony visszavonultan Ferenczy Ida társaságában, aki költőink szellemi termékeit olvasta fel”. Az idézetből az is kitűnik, hogy Hauszmann ebben az esetben „beengedte” a palota komplexumába a századforduló magyaros-népies (és hozzátehetjük: ekkoriban a szecesszióval összefonódó) stílustörekvéseit, amit a főépület, különösképp pedig a reprezentatív termek dekorációjában igyekezett kerülni. Ez utóbbiakban elsősorban a történelmi stílusok motívumkészletére hagyatkozott.

Erzsébet királyné kerti háza. Ismeretlen felvétele, 1902-1912 között. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

Rostás Péter művészettörténész kutatásai azonban azt tárták fel, hogy a „parasztház” építése csak Erzsébet halála után négy évvel, 1902-ben fejeződött be. A bútorok 1899 és 1900 között készültek Faragó Ödön tervei alapján, és azokat az 1900-as Párizsi Világkiállításon is bemutatták. Ekkor keltették fel Sir George Donaldson, a londoni iparművészeti gyűjtemény, a South Kensington Museum (a mai Victoria & Albert Museum) megbízottjának figyelmét, aki a múzeum számára megrendelte a bútoregyüttes másodpéldányát. A bútorokat, amelyeknek a kerti házba készült eredeti példányai időközben elkallódtak vagy megsemmisültek, 2009-ben a budapesti Iparművészeti Múzeumban láthatta újra a magyar közönség. A magyaros motívumokkal „honosított” németes Jugendstil berendezés mindenesetre viszonylag laza kapcsolatban állt a korszak etnográfiai kutatásokat is nagymértékben hasznosító magyaros szecessziós enteriőrművészetével. Egy, a korszakban népszerű elmélet kapcsolatot talált a magyar népművészet és a keleti művészet motívumkincse között – ebben a magyar nép keleti eredetének bizonyítékát látták. Ennek megfelelően a modern magyaros stílusba gyakran keleti díszítőmotívumokat is beemeltek. Az ezt az irányzatot is propagáló pécsi Zsolnay gyár azonban csak a kerti ház kályhájának kivitelezésében kapott szerepet, és az általuk képviselt magyaros stílusvariációt Hauszmann és munkatársai ennek tervezése során sem érvényesítették. Rostás szerint a királyné elégedettségére való hivatkozással az építész a szecesszió palotába engedését igyekezett legitimálni. A magyaros stílus azonban valószínűleg ténylegesen a királyné kérése volt: Erzsébet Bécs Hietzing kerületében, a schönbrunni park szomszédságában létesített, Ferenczy Ida vezetésével működő majorságát is nagy részben magyar népi bútorokkal és kiegészítőkkel, illetve magyar művészek alkotásaival – így a főleg állatszobrászként ismert ifj. Vastagh György szarvasmarhákat ábrázoló plasztikáival – rendezte be.

Faragó Ödön: Szék és karosszék. A kerti ház bútorainak másodpéldányai, 1900 körül. Victoria & Albert Museum, London

A budai kerti ház berendezéséről Hauszmann 1904-ben, az Építő Ipar hasábjain számolt be: „Az épület csakis előszobával és toilettel kapcsolatos nagyobb szobát tartalmaz, bútorzata magyar népies jellegű, de kiváló anyagból készült. A falak és a mennyezet vászonszövete bőraplikációval van ellátva, melynek színes virágdíszítése kellemes ellentétet képez a zöld színre pácolt kőrisfa asztalosmunkával, bútorokkal. Az épület külső faalkotórészeihez tiszafát használtunk, melynek faragványai a székely házak módjára polychrom színezést kaptak.”

A vár a II. világháborúban ismét súlyos sérüléseket szenvedett. A helyreállítás első ütemének fő célja a középkori erődrendszer visszaállítása volt. Ennek eredményeképp készült el 1951-ben a Déli nagy rondella rekonstrukciója is. A tervekkel kapcsolatban azonban hamar megfogalmazódott az a kritika, hogy a várfalak vizuálisan túlzottan homogén motívumot fognak jelenteni a városképben. „A pesti Duna-part fő nézőpontjából adódó látványban túlságosan sok a hosszan futó, vízszintes vonal, és az egész együttest záró rondella tömbje e látványban maga is vízszintes vonalként jelentkezik.” Így szinte kínálkozott a rondella kaputornyának eredetileg nem tervezett rekonstrukciója is. Igaz, a felső szint és a tetőszerkezet vonatkozásában a források ellenmondásosak voltak, és a régészeti leletek sem szolgáltak kellő információval. A kerti ház maradványait mindenesetre lebontották – az 1950-es években a Habsburg királynéhoz való kötődés, illetve az épület szecessziós stílusa külön-külön is elég lett volna ehhez –, és a középkori falmaradványokra felépítették a kaputorony bizonytalan hitelességű rekonstrukcióját. „Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a rondella és a kaputorony újjáépítésében a tévedés, túlzás, valamint a céltudatos, józan logika keveréke a legnyugtalanítóbb” – írta Czagány István művészettörténész 1967-ben a megvalósult rekonstrukcióról.

 

Borovi Dániel