Budapest, Erzsébet-kilátó

A budapesti Erzsébet-emlékmű pályáztatását kísérő nehézségek, majd a korábbi közadakozásból befolyt összegek elértéktelenedése (az első világháborút követően) hosszú időn át hátráltatták a végül – Zala György (építészeti részei Hikisch Rezső) tervei alapján – 1932 szeptemberében, a volt piarista rendház helyén felállított emlék megvalósítását. A mű elkészültéig több budapesti Erzsébet-emlékhelyet is felavattak, amelyek közül kettő a királyné budai hegyekben tett kirándulásait idézte. Glück Frigyes (1858–1931) – a Pannónia Szálló mecenatúra területén kiemelkedő szerepet vállaló tulajdonosa, 1904-től a Svábhegy Egyesület elnöke – saját költségén állíttatta fel 1906-ban (?) a János-hegyi úti erdő egy tisztásán Stróbl Alajos Erzsébet-mellszobrát. Az alkotás Erzsébet egyik legnépszerűbb szobrászi ábrázolása volt. A koronázás idején, magyar királynéi díszben jelenítette meg az uralkodónét. Márványba faragott vagy bronzba öntött példányait számos helyen – így itt is – felállították. Glück lett az Erzsébet nevével összekapcsolt, János-hegyen emelendő új kilátótorony tervének legfőbb támogatója is. Budapesten nemzetközi mintára – már Erzsébet halála előtt – felmerült egy díszes kőkilátó építésének igénye, a korábbi leromlott állagú „famesszelátó” (ti. fa kilátó) kiváltására. Ennek létesítésére – feltehetően a könnyebb megvalósulás s esetleges jelentősebb támogatás reményében – az uralkodóné életében összefonódott egy (kombinált funkciójú) emlékhely kialakításának tervével. Egy kilátót terveztek, amelyhez ideológiai alapot és/vagy ürügyet a királyné e helyen tett sétái szolgáltatták.

Fa kilátó a János-hegyen. Képeslap, 1904. Forrás: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Récsei Ede (1868–1927) 1904-ben publikált kutatásai szerint (feltehetően vonatkozó források hiányában) Erzsébet első János-hegyi kirándulását 1882-re teszi, ami az uralkodóné sportolási szokásainak ismeretében kételyeket kelthet. Erzsébet ugyanis 1866-os nyári Pest-budai tartózkodása idején gyakran kereste fel a János-hegy szomszédságában épült, gyermekei ideiglenes szálláshelyéül szolgáló zugligeti Kochmeister-villát (Budakeszi út 71.), s feltehetően túrákat, kisebb sétákat tehetett a villa környékén. A sajtóban közzétett tudósítások szerint bejárták a Szépjuhászné környékét, a Disznófő-forrást, valamint Lipótmezőt is. (Ferenc József, Rudolf és Mária Valéria is szívesen túráztak; a családtagok általában a salzkammerguti nyári rezidencia, Bad Ischl környékét fedezték fel. Vendégeik társaságában gyakorta megmászták a Janzent.) A kultikus hagyományban/emlékezetben is megőrződött, s dokumentált első látogatása során Erzsébet – a sajtóban megjelent beszámolók szerint – a következő szavak kíséretében gyönyörködött az elé táruló panorámában: „…e hegyek s az itteni kilátás kiállja a versenyt a legszebb világrészekkel.”

Erzsébet első kirándulásának emléke Havas Sándor (1822–1894, a királyi kereskedelmi minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő, régész, a külterületi és erdészeti bizottság elnöke) javaslatára emlékkő* elhelyezésével is megörökítésre került 1883-ban. Emellett a szimbolikus térfoglalási kezdeményezések egy másik kedvelt formájaként a János-hegy csúcsát (is) az uralkodó felségéről nevezték el Erzsébet-oromnak. A rendelkezésre álló források szerint az uralkodóné összesen négy alkalommal (1882. április 2-án, május 16-án, október 9-én és 1897. október 20-án) kereste fel ezt a helyet. 1890-ben készült el a János-hegyig vezető műút, amelyet így már nemcsak túrafelszereléssel lehetett megközelíteni.

Egy díszesebb (kő)kilátó emelésének ötlete már 1885-ben felvetésre került. A tervek összekapcsolása Erzsébet személyével – a millennium idején, összefüggésben a megnövekedett idegenforgalommal s a fokozott uralkodói jelenléttel – 1896-ban a Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztálya javaslatában öltött testet. Elképzelésükben egy olyan emlékhely terve körvonalazódott, amely egyfelől alkalmas lehetett Erzsébet János-hegyen tett kirándulásai emlékének megörökítésére, másfelől kilátóként is működik. A kezdeményezés végül Erzsébet halálát követően került ismét napirendre: 1898. október 27-én a fővárosi közgyűlés hozzájárulását kérték a megvalósításához. Az „emlékmű” kultikus szerepének hangsúlyosabbá tételére Mérő János a Svábhegy Egyesület nevében tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy a tervezett kilátóban Erzsébet szobrát is elhelyezzék. A Glück Frigyes felhívására megindult gyűjtésre 1904 áprilisában a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete 50 000 Koronát ajánlott fel. Glück Frigyes és Gundel János beadványában, az egyesület határozatának ismertetése során megfogalmazták a létesítendő építménynek Erzsébet magyarországi kultuszában betöltendő szerepét: „…e szent helyen, s melyet a kései utódok hálatelt kegyelete a magyar nemzet búcsújáró helyévé fog avatni s felépítetik a megdicsőült védőszentünk nevét viselő Erzsébet királyné kilátótornyot, hogy […] bizonyítéka legyen, nemcsak a hagyományos magyar királyhűségnek, a magyar hazaszeretetnek, hanem hangos hirdetője annak az ideális kegyeletnek is mellyel ezen évezred megpróbáltatásain átment nemzet annak az angyaljóságú fejedelemasszonynak megszentelt emlékét ápolja, ki népünket igaz szeretettel fogadta nagy szívébe!” (Fővárosi Közlöny 1904. május 10. 609.)

A főváros közgyűlése elfogadva beadványukat és összegyűjtött adományaikat (a megvalósításhoz jelentős összeggel járult hozzá Zwack János és Gundel János is), további 180 000 Koronát szavazott meg a kilátó megépítésére. 1907. július 10-én döntést hoztak arról is, hogy a tornyot Erzsébetről nevezik el. A számos bírálattal illetett építészeti terveket a Mérnöki Hivatal munkatársa, Klunzinger Pál (1878?–1943) készítette. A tervrajzok bemutatását kísérő viták elsősorban az épület funkcióit illető eltérő célkitűzésekből fakadtak: a főváros vezetése és a kezdeményezést magukra vállaló ipartestületi tagok továbbra is egy monumentális emlékhely kialakítását tervezték. Ezzel ellentétben a Mérnöki Hivatal elképzelései egy turisták igényeinek is megfelelő, részben az uralkodó feleségének emlékére épített kilátó szándékát tükrözték, amelyben az emlékezeti funkció másodlagos jelleggel bírt. A benyújtott tervrajzok – hosszas vitát követően – Schulek Frigyes elképzelései nyomán kerültek átdolgozásra. Ennek végeredményeként egy neoromán stílusú torony terve körvonalazódott, ahol Erzsébet mellszobrát a bejárattal szemben helyezték el.

Az Erzsébet kilátó avatása 1910-ben. Forrás: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest

A megvalósítást kísérő financiális nehézségek áthidalását követően az építkezés 1908. június 12-én indulhatott meg. A neoromán építmény befejezése nehézkesnek bizonyult, az átadásra végül 1910. szeptember 8-án került sor. A város és az állam előkelőségeinek jelenlétében megtartott avatási ünnepélyen Bárczy István polgármester vette a kilátót a főváros gondozásába. Szónoklatában hangsúlyozta, az építménynek kiemelkedő szerepet kell kapnia Erzsébet emlékezetének megőrzésében. Beszédében a kor kedvelt kultikus panelei is megjelentek: „… áldozunk egyúttal a magyarok által annyira szeretett Erzsébet királynénk emlékének. […] bármilyen jól legyen ez a kilátótorony megalkotva, bármennyire dacoljon is az évszázadok viharaival, egy dologban mégsem fog versenyezhetni: állandóságában, állhatatosságában, törhetetlenségben azzal a rajongó szeretettel és kegyelettel, amellyel Erzsébet királynénk soha el nem múló emlékét őrizzük.” (Fővárosi Közlöny 1910. szeptember 9. 197.)

A létrehozók emléke márványtáblán** került megörökítésre. Erzsébet személyére közvetlen formában is utalást tettek, a Stróbl Alajos által készített (carrarai márvány) mellszobrának felállításával. Ez az uralkodó feleségét a megszokott módon, a róla kialakított, illetve elfogadott sematikus képet közvetítve, királynéi attribútumaival ábrázolta fiatalasszonyként. Büsztjét a kilátótorony földszinti körüljárójának a bejárattal szemközti árkádja alatt helyezték el, hátterében Róth Miksa aranymozaikjával. A többi árkádnyílásba Tardos-Krenner Viktor (1866–1927) és Kölber Dezső (1874–1945) tervezett Erzsébet életének epizódjait ábrázoló mozaikokat. Utóbbiak kivitelezésére azonban valószínűleg nem került sor. (Az alkotó, Stróbl 1913. májusában az Országos Magyar Képzőművészeti Tanácshoz fordult az ekkor még nem megfelelőnek ítélt belső díszítést illetően, kérve büsztje eltávolítását.) A szobor felállításához szükséges anyagi alap megteremtésére a Svábhegyi Turista Egyesület indított újabb adománygyűjtést, amelyet a főváros is támogatott. Bessenyi Magyar Gyulának az avatásra készített alkalmi költeménye jól illusztrálja a kilátónak az Erzsébet-kultuszban „megálmodott” szerepét is, felvetve a magyarországi kultuszban előszeretettel alkalmazott szakrális allúziókat: „Közel az Istenhez, fölséges magasba, / Legyen ez a hely itt oltárrá avatva; / Íme, kik mindenkor rajongva tiszteltek, / Oszlopot emeltek itt most emlékednek! / Büszkébben leng rajta már a magyar zászló / És akik alkották, ím most körülállják, / Királynénk, nevedet, lelkükben is áldják. /Nemzetünk jó anyját.” (Vendéglősök Lapja 1910. szeptember 14. 2.)

Stróbl Alajos Erzsébet-szobra a kilátóban. Vasárnapi Ujság, 1910

A torony Budapest kedvelt kirándulóhelyévé vált, a neki szánt nemzeti zarándokhely szerepét azonban értelemszerűen nem tölthette be. Erzsébet emlékezethelyei között egyedisége miatt mégis speciális helyet foglalt el. A királyné emlékének ily módon való megörökítése az emlékhelyeinek egy sajátos formáját jelentette, lévén a kilátótoronyban az emlékezetmegőrző funkciók turisztikai célokkal is összefonódtak. A második világháborút követően az emlékhely szerepe is jelentős változáson ment keresztül, 1950-ben államosították, s ennek eredményeképp a Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe került: az emléktáblát, valamint a szobrot elmozdították korábbi helyéről. Előbbit a Budapest Galériában őrizték, utóbbi pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba került. A kilátó tetejére világító vörös csillagot helyeztek el, amit a rendszerváltás előtt eltávolítottak. Ekkorra már az egész építmény állaga – a nem megfelelő karbantartás, az elmaradó felújítási munkálatok miatt – lepusztult, életveszélyessé vált. A 2001 és 2005 között zajló teljes rekonstrukció előtt szintek lezárásokkal próbáltak „óvni” az építményt. Az adományozók nevét őrző emléktábla visszakerült eredeti helyére.

A kilátó 1960-ban. Nagy Gyula felvétele. Forrás: Fortepan

* Felirata: „Itt állt, s nézett szét Erzsébet drága királynénk, hol koronát viselő fő soha sem vala még. S mig itt elragadó látványon lelke merengett, érzé, országunk szive feléje dobog. Hódolatunk e helyet nevezé Erzsébet oromnak, fogják, mig magyar él, áldani lába nyomát.” Szász Károly verse. Alatta az Erzsébet név állt. (Forrás: Pesti Napló 1883. október 28.)

** Felirata: „Ezt a kilátó tornyot Halmos János polgármester és Glück Frigyes budapesti polgár kezdeményezésére, a Budapesti Szállodások, Vendéglősök és Korcsmárosok Ipartársulatának anyagi hozzájárulásával ERZSÉBET KIRÁLYNÉ EMLÉKÉRE építette Budapest székesfőváros közönsége.”

 

Vér Eszter Virág