Bécs, Kapucinus kripta

Erzsébet királynét a császári család hagyományos temetkezőhelyén, a bécsi kapucinus templom (Kapuzinerkirche) kriptájában helyezték örök nyugalomra 1898. szeptember 17-én.

Az a gondolat, hogy a bécsi kriptában magyar emlékjelet állítsanak Erzsébet koporsójánál, az Országos Nőképző Egylet 1898. szeptember 21-i ülésén fogalmazódott meg. A felvetést gyűjtés kezdeményezése követte; a magyar nőkhöz intézett felhívás nyomán befolyt összegből a koporsóra elhelyezendő bronzkoszorút, majd mellette felállítandó emlékszobrot is terveztek. A kompozíció megmintázásával Zala Györgyöt bízták meg. Ferenc József pedig felmentést adott azon szabály alól, amely szerint a császári család tagjainak koporsóján csak uralkodócsaládok tagjai helyezhetnek el emlékjelet. A szoborkompozíciót 1900 nyarán állították fel a kapucinus kriptában Erzsébet és Rudolf szarkofágja között; felavatására 1900. augusztus 25-én került sor. Az eseményen a királyné egykori felolvasónője és bizalmasa, Ferenczy Ida, valamit halálakor vele lévő udvarhölgye, Sztáray Irma is megjelent. A magyar kormányt Hegedüs Sándor kereskedelmi miniszter képviselte. Az emlékmű felszentelését Hornig Károly veszprémi püspök végezte.

                           A síremlék nagymintája. Fotó.

A síremléket Polgár Géza a Vasárnapi Ujságban kevéssel a felállítás után így írta le: „A sötét, nemes patinával bevont és helyenként aranyozott bronz-emlékmű renaissance stylben készült. Előrésze imazsámoly, a melynek felső lapját két kis térdeplő angyal tartja a vállán. E mögött áll az oltár s rajta töviskoszorú. A kereszt az oltáron nyugvó töviskoszorú mögött emelkedik, s e fölírás olvasható rajta: »In memoriam sempiternam«. A Mater Dolorosa [Szűz Mária mint ’Fájdalmas anya’], kinek szép arca maga a megtestesült fájdalom, a kereszt mögött áll, s vigaszadóan terjeszti ki két karját. Ezt a csoportozatot öleli át az a hatalmas bronzkoszorú, a melybe a királyné kedves virágai: vadrózsa, ibolya, szegfű, rózsa, mályva, marguerite, krysanthemum vannak befonva. A koszorú egyik része a békés nyugalmat jelképező pálma, a mely az egész mű egyik oldalát foglalja el, és ép úgy, mint a vadrózsa-ág a másik oldalon, a koporsóra reáborulni látszik. A koszorúról hatalmas bronz szalag fut le, a melyen ez olvasható: »A magyar haza leányai a magyar haza édesanyjának.«” Az imazsámoly felső lapján a Miatyánk szövege volt olvasható.

A készülő síremlék leírása 1899 októberéből viszont így szól: „A síremlék fekete márvány-alapon nyugszik. Szép renaissance oltár előtt gyászoló géniusz és imazsámoly.” A gyászoló géniusz figurája nem szerepel a megvalósult emlékművet bemutató leírásokban, és nem azonosítható a sajtóban megjelent, a kompozíció nagymintáját még a műteremben ábrázoló fotókon sem. Ezeket a felvételeket használják a későbbiekben is a síremlék reprodukálására. Helyszíni fotó a szoborról nem ismert. A géniusz motívumát Zala a mű készítése során valószínűleg elhagyta.

A kompozíció Ferenc József haláláig maradt eredeti helyén, ezt követően eltávolították, hogy helyet adjon a császár koporsójának. A szoboregyüttes későbbi sorsának feltárása további kutatásokat igényel. A kapucinus kriptában ma a fájdalmas istenanya alakja található meg a térsor utolsó helyiségében, az eredeti talapzat, az imazsámoly és a kereszt nélkül, egyszerű alacsony hasábos posztamensen.

A síremlék első pillantásra teljesen hagyományos keresztény ikonográfiájú együttesnek tűnik, amely ténylegesen síremléknek, illetve sajátos, oltárszerű síremlék-emlékműnek készült, és eredetileg is funerális kontextusban kapott helyet. A korabeli magyar Erzsébet-kultusz szólamainak ismeretében egy sajátos, a királynéra vonatkoztatható jelentésréteg jelenléte is egyértelműsíthető.

Erzsébet magyarországi mítosza az 1860-as évek második felétől bontakozott ki. A már életében is meglévő elemek kiindulópontját elsősorban a magyarok iránti szimpátiája és a kiegyezés létrehozásában való tevékeny közreműködése adta. A hagyományos metaforika az uralkodó és az alattvalók kapcsolatát a fent és lent ellentétpárjával képezi le. A császári férje és a magyar nemzet (politikusai) között a kiegyezés tárgyalásai során ténylegesen közvetítő császárné képe a mindkét szférában otthonos, s azok között átjárni képes védő-közvetítő [őr]angyal alakjával kapcsolódott össze.

A síremlék felszentelése. A Das interessante Blatt illusztrációja, 1900.

A védelmező angyal képét már a császári házasságkötés 25 éves jubileumának fordulatai közt is ott találjuk – kettős értelemben: a rászorulókat segítő királyné, a „nemzet anyja” hagyományos, illetve a kiegyezést jótékony közreműködésével elősegítő közbenjáró sajátos értelmében. „S végre is megelégelé a népek Istene a magyar nemzet kínszenvedését” – írta az az elnyomás éveiről az évfordulóra kiadott emlékkönyvek egyike. „Elküldé védangyalát. […] ő, a felséges asszony lőn nemzetünk védangyalává.”

Ugyanígy, a katolikus vallásban az emberi világ és Isten között közvetítő Szűz Mária (úgy is mint Patrona Hungariae, Magyarország Védasszonya, a mennyei királyné) is megjelent az Erzsébettel kapcsolatos metaforikus beszéd paneljei között. „Leült a trónon ura mellé balról Magyarország patrónája” – írta 1896-ban Mikszáth Kálmán az országgyűlés millenniumi hódolatáról szóló, utóbb sokat idézett tárcájában. „A magyar nemzet nem is úgy tekintette Erzsébet királynét, mint királynéját, hanem megszokta a nemzet védangyalának tartani, és nem királynénak nevezte, hanem a magyarok nagyasszonyának” – írta A Nemzet Erzsébet halálának másnapján.

Rudolf trónörökös öngyilkossága (1889) után a királyné élete végéig csak fekete ruhát viselt, fizikai, pszichés és mentális problémái súlyosbodtak, egyre kevesebbet tartózkodott a Birodalomban, ideje nagy részét külföldi utazásokkal, kúrákkal töltötte. A magyar közvélemény az egyszülött fiát sirató anya gyászát vélte okként felfedezni: a formálódó mítoszban a Patrona Hungariae mellett egy másik Mária-aspektus, a Mater Dolorosa (Fájdalmas anya) is megjelent. „Az ő szívét is az a fájdalom járta által, melyet a szent szűz szenvedett, mert ő is egyszülött fiát vesztette, a kiben minden reménysége volt és gyönyörűsége tellett” – írta Erzsébet halála után a Budapesti Hírlap.

A 20. század első éveiben, a budapesti emlékmű pályázat (1902, 1903) tervei alapján úgy tűnt, hogy az Erzsébet-kultusz szakrális tendenciái a köztéri szobrászatban is hamarosan meg fognak jelenni. Ezen aspektusok azonban magyarországi köztéren végül egyáltalán nem kaptak helyet. Egyetlen megvalósult monumentális szoboremlékük így Zala Mater Dolorosa-alakos síremléke a bécsi kapucinus kriptában.

 

A síremlék egykori főalakja a Kapucinus kriptában / A Wampetich család síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

 

A budapesti Kerepesi temetőben (a mai Fiumei úti Nemzeti Sírkertben) a kompozíción olvasható dátumok tanúsága szerint 1924-ben állították fel a bécsi síremlék variánsát, a Wampetich család kriptája felett. A temető árkádsorában ma is látható szoborkompozícióban a Mária-alak az eredetihez hasonló későszecessziós-neobarokk növényi ornamentikával díszített magas, hasábos talapzaton áll. A talapzat előtt itt is szerepel a puttós bronz imazsámoly, könyöklőjén a Miatyánk szövegével, a kereszt és a töviskoszorú viszont hiányzik. Utóbbit a szobor mögötti falon látható ábrázolás pótolja: a sgraffito-szerű falképen puttók emelnek sugárzó töviskoronát a szenvedő istenanya feje fölé. A talapzat előoldalán a „Jöjjetek hozzám, vigaszt és nyugalmat találtok…” felirat olvasható. A kompozíció ezúttal már hagyományos ikonográfiájú, az Erzsébetre vonatkoztatható speciális jelentésréteget mellőző síremlékként kap helyet a temető árkádsorában. A szoborcsoport a 20. század első két évtizedében készült, egyes esetekben a hagyományos keresztény halálképet, máskor a századforduló újszerű elmúlás-képét szecessziós-szimbolista allegóriákkal megjelenítő alkotások között áll.

Borovi Dániel