A koronázási domb

Ferenc József 1867-es magyar királlyá koronázása nemcsak abból a szempontból volt különleges, hogy a királyné fejére az uralkodóval egy napon helyezték a koronát. Az újkori magyar koronázások történetében ez volt az első – egyben az utolsó is –, amikor a „testvérfővárosok”, Buda és Pest együttesen biztosítottak helyszínt a szertartás egyes részeihez. Budán, a Mátyás-templomban a tulajdonképpeni koronázásra, a Helyőrségi templomban (ennek maradványa a Mária Magdolna-torony) pedig az aranysarkantyús lovagok avatására került sor. Pesten a Belvárosi-plébániatemplom előtti tér a koronázási eskü helyszíne volt. A Ferenc József téren (azaz a mai Széchenyi téren) pedig a kardvágás zajlott le. A magyar királykoronázások utóbbi aktusa során – ahogy azt a Falk Miksa és Dux Adolf által szerkesztett Koronázási emlékkönyv írja – „az ünnepélyes koronázás menet […] megindul és lóháton kiséri folytonos harangzugás között a királyt a mesterségesen készített, az ország színei által díszített úgynevezett »koronázási halom«-hoz, amelyre a király egyedül felvágtat és ott Szent István kardjával a világ négy tája felé négy vágást tesz, annak jeleül, hogy az épen birtokába vett királyságot minden ellenség ellen megvédi és megoltalmazza. Ezen »koronázási domb«-hoz a föld minden vármegyéből, főleg történelmileg nevezetes helyekről gyűjtetik össze, mintegy azon czélból, hogy az egész ország tanuja legyen a király e fogadalmának.”

Az újkori magyar királykoronázások 1563-tól kezdve hagyományosan Pozsonyban zajlottak. A koronázási domb sokáig ideiglenes építmény volt, amit a város fejlődése miatt időről időre odébb költöztettek. A Mária Terézia 1741-es koronázásakor használt halom elhordásáról 1773-ban határoztak, hogy helyére Franz Anton Hillebrandt tervei alapján az országos magtárat (Schüttkasten) építsék fel. A királynő a Duna partjához a korábbinál valamivel közelebb – a mai Ľudovít Štúr téren – állandó koronázási domb létesítését rendelte el. A dombra három, kőbalusztráddal övezett feljáró vezetett, a negyedik oldalt fal zárta le, rajta a koronás magyar címer domborművével. A domb építészeti részének terveit szintén Hillebrandt készítette.

Johann Nepomuk Hoechle – Franz Wolf: V. Ferdinánd koronázási kardvágása. Litográfia, 1830 körül

Az új koronázási domb azonban a későbbiekben csak két alkalommal szolgált a kardvágás színhelyéül. Elsőként 1790-ben II. Lipót; második, egyben utolsó alkalommal pedig V. Ferdinánd 1830-as koronázásakor használták. 1870-ben, a Duna szabályozása miatt végleg elbontották, helyére Pozsony városa emlékmű állítását határozta el. A terület azonban még sokáig a Koronázási dombtér (Krönungshügelplatz) nevet viselte. Végül 1897-ben Mária Terézia lovasszobrát avatták itt fel, amely a fiatal Fadrusz János első komoly szakmai sikere volt.

Pozsony, Koronázási dombtér a Mária Terézia-emlékművel és a magtárral
Képeslap, 1908 előtt

Már a két utolsó pozsonyi királykoronázás között is volt egy, amelynek nem Pozsony, hanem – a magyar arisztokrácia kérésére – Buda adott helyet. I. Ferencet 1792-ben a budai Várban, a Helyőrségi templomban koronázták magyar királlyá. Mivel ekkor még nem volt állandó összeköttetés Buda és Pest között, nem merülhetett fel, hogy egy ilyen nagyságú tömegrendezvénynek a két város közösen biztosítson helyszínt. A koronázási esküre a mai Corvin téren, a kardvágásra a Széna tér környékén került sor.

1867-ben a koronázási dombot ismét az összes vármegye földjéből építették fel. Gróf Szapáry Antal főlovászmester-helyettes május 3-án körlevelet intézett az ország helyhatóságaihoz, amelyben fél-fél köblábnyi földet kért a dombhoz. A küldők sok esetben történelmi jelentőségű helyszínt választottak. Föld érkezett például a mohácsi síkról, a szatmári béke megkötésének helyszínéről, Deák Ferenc szülőhelyéről vagy Vajdahunyad várából. Zenta városának küldeménye arról a helyről érkezett, „melyen a törökök Eugen herceg alatt tökéletesen megverettettek”. Tolna vármegye Kajdacs község határából küldött földet. A választás azért esett éppen erre a településre, mert a hagyomány szerint 1529-ben, a Szapolyai János és I. Ferdinánd közötti trónviszály idején az ekkor már a Habsburg uralkodó szolgálatában álló Perényi Péter koronaőr Kajdacs határában több napon át egy fűzfába rejtve őrizte a magyar koronát. A földet május 12-én szekérpostával indították a fővárosba. De nem csak a magyar történelmi múlt vagy a magyar korona történetének helyszínei jöhettek szóba. Az Erzsébet-kultusz formálódásának érdekes adaléka, hogy Komárom küldeménye például arról a helyről származott, ahol „1857-ben Erzsébet magyar királyné először lépett magyar földre”. A beérkezett csomagokat Szapáry és báró Wenckheim Béla belügyminiszter jelenlétében a Ferenc József téren bontották fel. Miközben a földküldeményeket a többihez öntötték, a küldő helyhatóság nevét fennhangon kihirdették. A domb építészeti részeit Feszl Frigyes tervezte. A romantikus stílusú, áttört kőmellvédek Feszl főművének, a pesti Vigadó (1859–1865) lépcsőházának korlátjára emlékeztettek.

1867. június 8-án, a koronázási eskü után „a király kiugratott a menetből, s egyes egyedül száguldva fel a halom tetejére, ott a világ négy tája felé vágott csak a tetőn kihúzott Sz. István féle karddal; és pedig először keletre, majd nyugatra, délre és éjszakra, lova minden vágásnál fordult. — Királyné Ő Felségét a vár aljától a plébániatérig egy gőzös szállitá, s a kardvágást a Lloyd-épület homlokzatára neki készített helyről nézte.”

Vinzenz Katzler: Ferenc József koronázási kardvágása
Színes litográfia, 1867 körül

A koronázási domb a szertartást követően még tíz évig a téren állt. Lebontását 1874-ben határozták el, a tér ekkor készült rendezési terve szerint a helyére Ferenc József lovasszobrát szánták. Ennek felállítására végül nem került sor. A terület rendezésekor kiemelt kérdés volt, hogy miként őrizzék meg a történelmi szempontból jelentősnek vélt, szimbolikus értékkel is bíró földanyagot. A főváros végül úgy döntött, az a legcélszerűbb és leghelyesebb, „ha a kérdéses föld ott, hol jelenleg van, azon történeti érdekességgel bíró téren egy e célra ásandó gödörbe alásülyesztetik és kőlappal fedetik be.” A domb bontása végül 1877 nyarán indult meg. Az építészeti részeket egy ideig a Kerepesi úti omnibusztelepen őrizték, majd a jánoshegyi Erzsébet királyné emlékkő környezete, illetve az istenhegyi Eötvös park rendezéséhez használták fel. A Ferenc József térre végül Széchenyi István, Eötvös József és Deák Ferenc szobra került. Az utolsó magyar királykoronázáskor, 1916-ban már nem itt, hanem a budai Várban, a Szent György téren építették fel IV. Károly koronázási dombját.

Zograf és Zinser: A Ferenc József tér a Nákó-palotával és a koronázási dombbal
Fotó, 1870-es évek