Májusi 1. | Koronázás és uralkodónéi reprezentáció

Ferenc József és Erzsébet a koronázás előtti heteket Magyarországon töltötték. Az 1867. május 8-i érkezéssel kapcsolatban megemlíthetjük a következőket: „Ő Felségeik folyó hó 8-án délutáni 3 és 4 óra közt érkezendnek vasúton Pestre, s minden hivatalos fogadtatást mellőzni kivánnak. Miről Nagyságodat oly megjegyzéssel értesitem, hogy mind e mellett Ő Felségeik megérkezésekor a pesti indóháznál személyesen megjelenni sziveskedjék. Üdvözlő beszéd ez alkalommal nem fog tartatni.”

Meglepő módon ez alkalommal Erzsébet is oroszlánrészt vállalt a reprezentációs kötelezettségekből, amely különösen érvényes azon időszakokra, amikor Ferenc Józsefet császári feladatai Bécsbe szólították. E törekvései a Habsburg-dinasztia (ekkor még mindig rendkívül alacsony) népszerűségének növelésére irányultak. A magyar alattvalók hűvös távolságtartásáról és Erzsébet békülési gesztusairól az Andrássy-családnál szolgáló angol nevelőnő sorai szemléletesen tudósítanak: „Úgy hallom, a királyi család még mindig népszerűtlen a pestiek körében, akik haraggal gondolnak a koronázásra. Azt mondják az emberek, hogy nem volna szabad megkoronázni azt, aki mást sem tett a magyaroknak, csak rosszat, és sohasem volt igazságos velük szemben, és most sem tesz mást, csak megpróbál port hinteni a szemükbe. A császárné rendszeresen kilovagol és kikocsizik, igyekszik népszerűségre szert tenni, de a városban érzékelhető a szeretet hiánya.” Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról sem, hogy Erzsébet irányában a magyar nép jóval elfogadóbban viselkedett, mint ahogy ez férjével kapcsolatban megfigyelhető.

Arról, hogy pontosan milyen reprezentációs feladatokat is vállalt Erzsébet a koronázás előtt, számost korabeli forrás tudósítja az érdeklődő olvasót. Többek között iskolákat, kisdedóvókat és árvaházakat látogatott, ahova gyakran kísérte el a korszak egyik legjelentősebb kultuszminisztere, báró Eötvös József (1813–1871, második miniszterségét 1867 és halála közt töltötte be). Ő így emlékezett a hivatalos látogatásokra: „Hivatalom legkellemesebb kötelességnek tartom, hogy […] [Erzsébetet – V. E. V.] időről időre egyes tanintézetekbe kísérem. Nem vagyok barátja a ceremóniáknak, és soha sem hittem volna, hogy ily funkciót kellemesnek tarthatom, de a császárné semmiben sem hasonlít hasonlóihoz […] Ha valamely tanintézetet meglátogatva kocsijához visszatér, mely körül azalatt nagy népcsoport alakult, a tömeg fanatikus akklamációval [éljenzéssel] fogadja nagyasszonyát, s én, kire minden, mi szívből jő mélyen hat, elfelejtem, hogy egész életen át az ellenzékhez tartoztam, s pár hónap múlva (…) valószínűleg ismét ahhoz fogok tartozni, és örülök a lojális érzések ezen kitörésén, mintha legalább udvarmester lennék. […] az udvari levegő még a demokratikus lelkemre is megteszi hatását…”

E látogatások a hazai nőnevelés színvonalának előmozdításával is kecsegtettek, a jó ügy érekében közbenjáró uralkodóné alakja pedig szinte toposszá vált a korabeli sajtótermékekben: „Királyné ő Felsége mult szerdán az Angolkisasszonyok zárdáját szerencséltette látogatásával. Vele volt a vallás és közoktatási miniszter is, b. Eötvös József ő nagyméltósága. Hisszük és reméljük, hogy a nagy hazafi és kitünő emberbarát felhasználta ez alkalmat és emlitést tett ő Felsége előtt egy magasabb nőnevelő-intézet szükségességéről hazánkban. Az angol kisasszonyok iskolája igen jó a maga nemében, ő nagysága a zárdafőnökné egyike a legműveltebb és legnemesebb szivü hölgyeknek; hanem azért a magyar főváros igényeinek ezen iskola sem felel meg. Nem az emberekben, hanem a rendszerben van a hiba, egy alkotmányos miniszternek pedig kötelessége nyiltan és őszintén szólni azon magaslelkü Fejedelemnővel, a ki ugy örül, ha a nemzetnek egy-egy fájó sebét behegesztheti. Egy ilyen nővel, ilyen ügyben nem szabad, a régi udvaronczok módjára, szemfényvesztést játszani.”

A hírlapok és magazinok rovatai mellett pedig végül érdemes röviden kitérni arra is, hogy Erzsébet miként élte meg ezeket a heteket. E kérdés megválaszolásához kevés forrás maradt ránk, de talán szemléletes lehet Erzsébet fiának címzett levele: „A Papa neked elmondta, hogy miért nem válaszoltam mind eddig leveledre. Minden nap jártam most intézetekben, a mi épen nem mulatságos, de azért igen szükséges időtöltés volt.” Erzsébet protokoll-szereplésektől való félelmeiről pedig érzékletes képet nyújt az a levél, amelyet anyjának, Ludovika hercegnőnek küldött a magyar fővárosból: „Képzelem, milyen szörnyű gyötrelem lesz […]. Hajnaltól kezdve uszályos ruhában meg fejékesen járni, aztán szakadatlan fogadások, […] s ráadásul ez a szörnyű hőség. Milyen kellemes lehet most Possiban. A koronázást szombat reggel 7 órára tűzték ki. A szombatot megelőző meg a szombatot követő napokat fárasztó ceremóniák töltik ki. A legszörnyűbb lesz a bál meg a színház, mert még éjszaka sem hűl le a levegő…”

Vér Eszter Virág

***

A pesti koronázási diszlovasság öltözéke meg van állapítva. Kék posztó mente ezüsttel, fehér atilla, kék nadrág, kék-fehér kalpag és fehér sabrák. Egy öltözék 105 ftba kerül.

A koronázási paripa, melyet b. Kempen ezredes felsőbb parancs folytán szerzett, tiszta fehér mén, körülbelül tizéves, és ugyanaz, melyet Fernkorn öntödéjében az Eugen-szobor* készitésénél mintául használtak. Erős, izmos alkatú és jelenleg az ünnepélyes czélra betanittatik.

A lánczhidtér** ugyancsak drága tér lett. A koronázás alkalmára 2-300 ftjával veszik ki a jobb fekvésü ablakokat. — Ez alkalommal az irói segély-egyletnek is szép jövedelem jut az akadémiai palota ablakaiból, melyeket javára már ki is adtak.

A Schwartzer-féle budai elmebeteg-gyógyintézetben jelenleg körülbelül 80 beteg van. Ezeknek mintegy felét az állam tartja, másik fele jobb módu csaladokból való. Itt van Szemere Bertalan is. Mint az „1848″ irja, egészen megtörött, nem tehet két lépést sem, egész napon át mozdulatlanul ül. Leánya természetesen sokszor meglátogatja s vele órákon át elbeszél. Idegenek nem látogathatják. Az orvosok által hozzá intézett kérdésekre akadozva, szótagonkint felel. A politikai eseményekről nincs semmi tudomása.

(Vasárnapi Ujság XIV. évf. 1867. április 21.)

* Eugen von Savoyen azaz Savoyai Jenő lovasszobrát, Anton Dominik Fernkorn alkotását 1865-ben állították fel Bécsben, a Hofburg előtti téren.
** A mai Széchenyi tér.

Brahms zongorász hangversenye húsvéthétfő estéjén fényes sikkerrel ment végbe. A vigadó kis termét a közönség rendkívüli nagy számmal töltötte meg, mely a hangversenyadó minden játszott darabját élénk tetszésnyilatkozattal kisérte. A nagyhírű zongora játszó apr. 26-án tartá bucsúhangversenyét.

A sz. Gellérthegyi búcsú,mely húsvéthétfőn a rósz idő miatt elmaradt, ma tartatik meg s ez alkalommal a budai vérmezőn, mivel a hatóság a Gellérthegyen ültetett fiatal csemetéket a nagy tömeg összecsoportulása által veszélyeztetve látja.

A budai zugligeti ,,disznófő forrást” a fővárosi közönségnek ezen kedvencz mulató helylyét, f. hó 30-dikán árverezni fogják. Hir szerint társulat van alakulóban, mely a birtokot megszerezni, nyári lakokkal beépiteni s az egészet mulató helylyé átalakítani szándékozik.

(Vasárnapi Ujság XIV. évf. 1867. április 28.)

A magyar Shakespeare kitünő gyarapodást nyert az Arany János forditotta „János király” által, melyet a Kisfaludy-társaság ápril 24-ki ülésében — mint Arany egyéb forditásait is — birálat nélkül elfogadott. „János király” nyitja meg Shakespeare történeti színmüveinek sorát; s minthogy az utána következő „II. Richard,” forditva Szász Károlytól, már régebben el van fogadva, a Kisfaludy társaság most egyszerre négy történeti színmüvet fog közrebocsáthatni.

(Vasárnapi Ujság XIV. évf. 1867. május 5.)